A feledés kastélya
2013. május 27. 12:14 Herczeg Renáta
Élt a XIX. század első felében egy főúr, gróf Zichy-Ferraris Manó (1808-1877), aki fiatalon még alig beszélte a magyar nyelvet és a szíve legmélyét mindig is egy angol nő töltötte be, mégis tetteivel, politikai és társadalmi szerepvállalásával igazi magyar úr volt, a hazájáért örökké tenni akaró elszántsággal.
Korábban
Fiatalon katonaként szolgált, majd megismerkedett Széchenyi Istvánnal és körével, és lelkesen támogatta őket. 1848-ban fegyvert fogott és az elsők között harcolt a hazáért, majd a szabadságharc leverése után belső emigrációban élt birtokán. Ekkorra régen házas ember, s talán már boldogtalanul szerelmes is volt feleségébe, a gyönyörű skót asszonyba, akinek szépsége még Erkel Ferencet is megihlette, hiszen a Bátori Máriáról szóló opera ajánlását neki írta. Lady Charlotte Stachan igazi előkelő angol hölgy volt, admirális apja még Indiába is elvitte magával. Talán épp ez lehetett későbbi boldogtalanságuk oka. Az ifjú férj csodaszép, romantikus hangulatú kastélyt épített felesége számára Oroszváron, olyat, amilyet az asszony kedvelt; el is nevezték a »magyar Windsornak«.
Az igéző szépségű ara itt ismerkedett meg gróf Andrássy Manóval, a nagy utazóval, akivel végzetesen egymásba szerettek, és ahogy Eötvös Károly a korabeli elbeszéléseket felhasználva le is írta, az asszony elhagyva férjét, megszállottan követte a hódítót a világ végére is: Afrikába, Indiába, Egyiptomba, de mind hiába, míg végül szinte félőrülten hazajött és bánatában öngyilkos lett. Ekkor az elhagyott férj, Zichy Manó, bár nem feledve eddigi kínjait, tisztességben eltemette az asszonyt. (Sírja a budapesti, Kálvin-téri templomban látható.) Bezárta az oroszvári szerelmi kalitka ajtaját, maga mögött hagyta a keserű emlékeket, ám nem feledve a korábbi boldogságot és az asszonyt, 1851-ben felépítette a család régi Veszprém megyei birtokán, Somlószőlősön az új rezidenciát, felidézve az angol lovagvárakat, és itt töltötte az év legnagyobb részét.
A magányosan kiemelkedő Somló oldalán, igazi nosztalgikus hangulatú vidék központja lett a hatalmas, historizáló jellegű kastély. A romantikus elemeinek formáját nagyrészt az angol gótika ihlette bástyaszerű tornyaival, csúcsíves ablakaival. A középső magja magasan kiemelkedik, pártázatos lezárása uralja az épület egészét, a középen nyíló főbejárata és a kapu Tudor-íves. A központi magot alacsonyabb, változatos kialakítású épületrészek fogják körbe. Különleges értéke a tükör-megvilágításos lépcsőház. A kastélyt az Angliát megjárt építész, Voyta Adolf tervezte (szinte megszólalásig ugyanilyen kastélyt tervezett a Luczenbacher családnak Petendre, 1890 körül), de a tervekbe valószínűleg az építtető is sok helyen érvényesítette az elképzeléseit.
A gróf hatalmas vagyonnal bírt – bár felesége hozományát állítólag visszafizette az apósának, akivel soha többet nem akart találkozni – és több épületet épített ezután, de a szőlősi rezidencia reprezentatív kialakítására utalhat, hogy megépülését követően nem sokkal, 1859-ben gróf Batthyány Géza és gróf Batthyány Anna Dákán tartott esküvője után a vendégek egy része itt szállt meg és folytatta tovább, több napon át a mulatozást. A murihoz a jó hangulatot feltehetően az a finom rizling biztosíthatta, amit a gróf maga kísérletezett ki a kastély pincéjében. Mivel a néhai Metternich sógora volt, így a szőlővesszőket egyenesen az ausztriai Johannisbergből hozatta, és új technológiát vezetett be a must hordás és préselés terén.
Herczeg Renáta teljes cikke a Múlt-kor Magazin 2013. tavaszi számában található
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap